2011. augusztus 19.

40...

Hát betöltöttük a 40dik hetünket is, és szülésnek egyenlőre se híre se hamva!:(
Voltunk azóta hétfőn szintén egy CTG-én, ahol minden rendben volt, baba jól van. Ha ma nem indul meg valami, holnap vagyis szombat reggel kell mennünk megint, és a többit majd meglátjuk.
Múlt vasárnap voltak jósló fájásaim, de elmúltak, és azóta vissza se jöttek, nem volt túl kellemes. És szintén vasárnap óta hagyogatom el a nyákdugóm darabjait, tehát valami megindult, de hogy szülés mikor lesz belőle senki nem tudja. Csak a bébike a pocakban!:)) De mi már nagyon várjuk.
A tegnapi megérzésem azt sugallja, hogy hétfő lesz a mi napunk, de ez nem tudom honnan jött, kíváncsi leszek!

2011. augusztus 11.

Még egy CTG

Ma megint megvolt egy CTG! Lehet valami készülődik, nem tudom! Szülésznő is annyit mondott ebből semmit nem lehet előre tudni, pedig olyan jó lenne!:))
Hétfőn megyünk újra!

Ráadásul holnap megkezdem az utolsó hetemet is, áhhhhh.....

2011. augusztus 7.

Utolsó Uh

Kedden szintén megvolt egy CTG, persze semmi extra, szülésznő nagyon kedvesnek tűnik, már most szeretem.:)
Csütörtökön pedig voltunk még utoljára a Doktor bácsinál, ott sem volt semmi változás, szerintem ez a baba megvárja az idejét, ha nem többet is. Szép nagyra nőtt már egyébként 3020 grammra saccolta jelenleg, de nem tuti mert a feje már nagyon lent van, így a mérés nem pontos. És még van kettő hét, mi lesz itt! :D
Doktor bácsit már valószínű csak szüléskor látjuk viszont. Addig meg marad a kórház, és a szülésznő, doki is mondta hogy innentől már Ő intéz mindent. 38-dik hét, nem semmi, kicsit a természetemből adódóan kezdek türelmetlen lenni, és jó lenne már ha kint lenne. Máskor meg pont így jó, hogy még egybe vagyunk.:)))
De nehéz már a pocak, főleg alvásnál, még jó hogy van kismami párnám azzal valamivel kényelmesebb a dlog, szerintem a kórházba is jön velem!

2011. július 28.

Mostmár készülődök...

Készül a szekrény
Holnaptól már 37 hetesek leszünk, áhhh már csak 3 hét.
És íme belepakolva...
Vettünk a gyerekszobába szekrényt, apa csinálgatta az elmúlt két napban, így már van hová pakolni. Ma neki is álltam végre a vasalásnak, meg is vagyok vele, jól el is fáradtam! Nagyából minden a helyére került így, a ruhák legalábbis. Kiságy is előkészítve.
Kissé jobban összeszedtem a kórházi cuccokat is, hogy ne hirtelen kelljen. Hát mit ne mondjak az sem egy egyszerű eset. Hogy mennyi mindent kell vinni, mintha az ember egy hétre utazna el!:)
De meg vagyok elégedve magammal, és már nem aggódom ha hirtelen kell menni. Kezd izgalmassá válni a dolog.:D
Íme a kórházi cucc
Tegnap megvolt a második CTG (CTG1, CTG2)! Jó volt, vagy 50percig voltam a gépen, persze, hogy a lányka bealudta, így megint megsokkolták kicsit, hogy mozgásra bírják, utána már nem is volt gond, mozgott rendesen. A múlthetihez képest most már kicsit több volt a méhtevékenységem is, remélem ez jót jelent! Bár én nem értek hozzá. Doktor bácsi is megvizsgált, Streptococcus szűrés is negatív. Csak kézzel vizsgált, de azt mondta sokat nőtt a baba. Jövőhéten mondjuk úgyis megtudjuk mert pénteken szándékozom hozzá menni ultrahangra. Kedden lesz újabb CTG! 
Hétvégén keresztlányainkat is meglátogattuk, hát mit ne mondjak egyik szebb mint a másik!
Heni
Viki

2011. július 22.

Pocak

Íme egy a mai 36 hetes pocakom!:)

2011. július 20.

Túl az első CTG-én...

Ma megvolt az első CTG vizsgálat, jópofa volt hallgatni manó szívhangját, hol gyorsabban hol lassabban vert. Elsőnek volt mocorgás akkor aztán felment a pulzusa, de utána úgy döntött szunyál egyet!:) Jött is a szülésznő, Krisztina, és ilyen rezgős sokkolószerűséggel (nem tudom mi lehetett az) a pocakomon keresztül felébresztette, na onnantól fogva meg sem állt.:) Doktor bácsi vett kenetett is nehogy valami fertőzés legyen, meglátjuk mi az eredmény. Minden esetere baba szívverése oké, nekem pedig még egy darab méhtevékenység sem volt látható! Még egy jó darabig tuti egybe leszünk, zárt a méhszáj is totál!
Nem nagyon tudott velünk foglalkozni szegény szülésznő, mert dömping volt éppen az osztályon, rengeteg szülés egyszerre, (nesze neked front) így csak pár dolgot mondott el. De azt azért hozzátette, hogy jövőhét szerdán mikor újra megyünk akkor talán nem lesz ilyen és akkor megmutatja a szülőszobát is,, meg mindent.
Amit megtudtam (bár idáig is tudtam talán) ha jön a szülés, és túl vagyunk rajta akkor pocakra kerül a baba, utána köldökzsinór elvágása, rendberakás, és egyebek. Innentől egy kis nyugi, és velünk van a baba, lehet cicire rakni meg ilyenek. Ezek után pedig lekerülünk a szobákba. Vajúdás alatt lehet inni, szőlőcukrot, csokit lehet enni.
Hát így elsőre ennyi jut eszembe!

2011. július 16.

Dekoráció

Ma egy kicsit 
 dekorálgattam a gyerekszobát, hát meg kell mondjam nem volt annyira egyszerű feladat mint aminek elsőre tűnt. Pár órára azért lefoglalt, de meg vagyok elégedve magammal. Nem is lett olyan rossz.:)
A napokban nagyon megviselt minket ez a meleg, jó mára ez a kis enyhülés. Idáig megúsztam ám a lábdagadást, büszke is voltam magamra. De olyan 4 napja már buci a lábam (főleg a jobb lábam), nagyon rossz érzés, főleg mikor feszül az egész.:(

2011. július 14.

Pocakmozgás 34-35 hetesen

Végre sikerült elkapnom egy kissé jelentősebb mozgolódást, hát nem volt egyszerű!:)))
A vége a legjobb!

2011. július 6.

33 hetes dokilátogatás

Jelenleg ilyen vagyok
Nem semmi, hogy szalad az idő...
De minden a legnagyobb rendben eddig, méhszáj zárt, babóca korának megfelelően gyarapszik!
Jelenlegi méretei:
BPD: 84mm, HC: 290mm, AC: 288mm, FL: 67mm, Becsült súly pedig 2120gr
És a kiírt dátum még mindig nem változott semmit, nagyon pontos a kis csaj, szóval még mindig augusztus 19-re vagyunk kiírva.
Megvan az első NST időpontja is, július 20-a!! Nem semmi, hogy már erre készülünk.:) Több időpontot a Doktor bácsihoz már nem is kaptunk, de mondta hogy jövőhónap elején hívjam fel, és akkor egyeztetünk, és még utoljára rám néz! Ez egyébként olyan megnyugtató dolog! Szeretjük Őt nagyooon!
Jelenleg olyan 9-10 kg hízásnál tartunk, ami szerintem nem is olyan rossz. Volt aki azt mondta, hogy nem is híztam csak hasra, csupa pocak vagyok vagy mi! De én érzem, hogy ment ez máshová is!:D
33 hetes pocak
Vásárolgatás is jól halad, már csak pár dolog kell, és összerakhatom a kórházi pakkot is. Nem sokára elkezdem inni a málnalevél teát, és a homeopátiás szerek szedését is (bár ezeket még be kell szerezni). Weleda gátmasszázs olajat is szereztem már! Szóval elvileg minden kész a szüléshez.
Noémi (nem tudom említettem e már de ez lesz a nevünk) már régóta fejvégű fekvésben helyezkedik szerencsére, remélem már így is marad, kis hátát a jobb oldali hasfalamnak szokta nyomni, ilyenkor kissé kidudorodik, de olyan finoman csinálja, hogy az nem is igaz. Nagyon jó kisbaba.
Mai napon a védőnéniket is meglátogattuk, semmi extra.  Idáig a szabadságom töltöttem itthon, de 8-tól már betegállományban leszek, ezért a háziorvosnál is jártunk. Szóval most így hirtelen egy hét alatt az összes kötelező megjelenést letudtam!:)

Csak egy gyors bejegyzés






Ezt a rucit apa szúrta ki, és közölte hogy márpedig ezt meg kell venni!
Mit ne mondjak, annyira aranyos, hogy az csak naaaa!:DDD

2011. július 1.

Itthon...

Immár két hete itthon vagyunk, és ez nagyon jóóó.:) Kihasználva a szabad napokat, pihengetek, rengeteget mosok. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen sokat kell majd. És ha a sok mosás meg van, állok neki a vasalásnak is.
Íme az első adag mosás mutatóba
Egyenlőre így telnek el a napok, közben egy-egy főzés, takarítás persze. Most hétvégén festik a fiúk a nagyszobát, így pakolgatok is, hogy mire kezdik üres legyen majd a helyiség.
Már írtam egy saját kórházi listát is, hogy tudjam hányadán állok, és mit kell még beszereznem. Hát igen, nagyon telik az idő. ez már a 33 hét, és lassan össze kell azt is állítani.
Bébike jól van határozottan, minden nap jelzi hogy Ő márpedig itt van köztünk, és figyeljünk rá. Kb két hete kezdett a kis drágám csuklani, és napi kb kétszer szokott is rendesen. Nagyon édes amikor csuklik, nagyon élvezem, lehet, hogy Ő kevésbé. És még ezek mellett is egy halál nyugis baba, nem csinál semmi durva dolgot odabent, nem bánja anyát.:)
A napokban összeraktam a kiságyat is, hogy valahogy így fog kinézni, viszont a csapott tető miatt a baldachin nem fog felkerülni, sajna nem fér el!:( De ez van, nem is nagyon bánom, nem ragaszkodok hozzá. Így legalább egy kép erejéig látható egybe a szett.

Jövőhét kedden, vagyis július 5-én megyünk újra Doktor bácsihoz, már nagyon várom ám, és ha megvolt jövök újabb beszámolóval!:)

2011. június 6.

29 hetesen

Megint eltelt egy hónap, és megvolt a legújabb Doktor bácsi látogatás.
Szépen fejlődünk ám odabent.
Jelenlegi adatok:
BPD:72mm, HC:256mm, AC:24mm, FL:55mm, Becsült súly 1290 gr
Legközelebb megint csak egy hónap múlva kell menni.
Íme a képek, amelykre most nagyon büszke vagyok:

2011. május 30.

Rég írtam...

Rég írtam, de most bepótolom!:)
Már átléptük a 28-dik hetünket is, és semmi extra dolog nincs velünk, mondhatni minden a legnagyobb rendben. Pocak szépen növöget, és Angyalkát is sokat érzem, bár ennek ellenére nem egy izgága típus. sokat van nyugiban, remélem ez így is marad, és ha kibújt akkor is nyugis baba lesz. Egyébként imádom ha mocorog, nagyon jó érzés. egyszer már apa is elkapott egy rezzenést, és így szemmel láthatóan is érzékelte a kislányát. (de pont az amit látott az egy picike rúgás volt csak).
És ha már apát említem, kaptunk tőle egy ilyen cuki hálózsákot:


És ha már képeket mutogatok, ezeket Csilla nénitől kaptuk nem is oly régen:

Itt is nagyon szépek köszönjük neki!
Itthon már nagy a készülődés, rendezkedés, sok pakolás, meg minden ami ezzel jár, hogy mire jön a poronty minden a helyén legyen, és jó helye is legyen. Fel is állítottuk a kiságyat, amihez nem is oly régen sikerült beszerezni az ágynemű szettet. Van benne minden, rácsvédő, takaró, picike párna, baldachin, pelenkázó lap, zsebes tároló, hirtelen ennyi jut eszembe!:) De nagyon klassz, szép fehér-rózsaszín, igazi csajos darab!
Majd ha egyben lesz, rakok fel róla képet.

A bébihordót is beszereztük menet közben, íme:

Hihetetlen, hogy ebben jön majd haza a bébink a kórházból, mostanában ahogy egyre csak telnek a hetek, és közeleg az idő sokat gondolok rá, milyen lesz, kire hasonlít, milyen lesz a szülés, és hasonlók...:)))
És már alig várom!!!
Volt idő közben még egy vérvételem, a cukorterhelés végett. Teljesen jó lett a vérképem, a vizeletem is negatív, éhgyomri cukrom 4,6 volt, a 120 perces glükózzal terhelt pedig 6,6!
Védőnők szerint ez nagyon jó,. Doktor bácsival is beszéltem ez ügyben és azt mondta Ő is, hogy jó, és csak picit figyeljek oda a cukorbevitelre, adott pár jó tanácsot is.
Súlyügyileg idáig 7 kg plusznál járok, amit nem érzek vészesnek, csak a végére leszek kíváncsi majd, remélem nem lesz túl sok.
Orvoshoz pedig legközelebb egy hét múlva megyünk, már alig várom.
Lesz közben egy szép kirándulásunk is Ukrajnába 4 napra, de jóóó is lesz egy kis kirándulás.

2011. május 7.

A 25-dik héten

Már át is léptük a 25 hetes kort, és jelentem minden a legnagyobb rendben.
Folyamatosan mocorgok, anya már sokat érezz engem, néha már kívülről is látható módokon, de ezt még csak neki mutattam meg!:P
Apa nem elég türelmes hozzá!
Tegnap a Doktor bácsi is látott!
Méreteim a 25 hetesen:
BPD: 58 mm, HC: 216 mm, AC: 196 mm, FL: 46 mm, Becsült súlyom pedig 710 gr!
Sajna képen csak egyet mutatok, azon is csak félig látszom! Nagyon takartam magam a kis kezeimmel, és nagyon a méhfalhoz bújtam!:(

2011. április 10.

Úgy érzem valaki mocorog a hasamban:)))

És tényleg, pár napja már gyanús a dolog, de most már egyre biztosabb vagyok benne!
Főleg azért mert tegnap már napközben is éreztem. Idáig csak nagyon gyengén éjszakánként elnyújtózva volt valamicske mozgás.
Olyan boldog érzés!
Hallgatunk ám zenét is, remélem tetszik neki odabent!:)
És akkor Virág kérésere íme a pocakom 21 hetesen és 1 naposan:
POCAK

Rucik

Anya megvette első új ruhácskáimat, meg kell mondjam el vagyok ájulva!!
Nagyon szép leszek ám bennük!:))


 És Anya szülinapjára kaptuk ezt a két  szépséget, Zoli nagybácsimtól, és Csilla nénitől:



2011. április 6.

20-dik hét

És elérkezett ez a nap is, áldott állapot feléhez értünk! Nagyszerű érzés, és hogy az idő milyen gyorsan szalad!
Április 4-én voltunk a Doktor bácsinál, ekkor volt anya szülinapja is, így nagyon örült, hogy újra láthat engem.:)
Szerencsére minden a legnagyobb rendben van, jelenleg a 20 hetesen és 3 naposan ilyen méretekkel rendelkezem:
BPD:46mm, HC:170mm, AC:144mm, FL:35mm, Becsült súly 340gr!!!!
Szóval kifejezetten sokat fejlődtem a múltkori vizsgálat óta!:)
Apa büszke is volt rám!
Anya a védőnéniéknél is járt, jelenleg 4kg plusznál jár, ez nem is olyan rossz, azt mondják. Mostantól Vasat is szednie kell.
Mocorgásomat még nem nagyon érzi, bár én mindent beleadok ám! Volt már pár gyanús mozdulat, de nem tudta eldönteni mi is volt.:)
Apa szerint egy Angyalka vagyok!!!!
És akkor íme néhány kép magamról mostanság:

2011. március 19.

18 hetes...

Örömmel tudatjuk, hogy még mindig minden rendben van velünk.:)
Március 7-én megjártuk a kórházat, ahol jó sok vért levettek, volt mindenféle vizsgálat. Többek között AFP, és ami engem érdekelt az a cukorterhelés. Az eredmény még nincs a kezemben, de tegnap beszéltem a doktor bácsi asszisztensével, és megnyugtatott, hogy minden nagyon jó lett!:))
És nincs baj a cukrommal sem szerencsére, az éhgyomri 5.2 volt, és amit egy óra múlva vettek evés után az pedig 5-ös! Így már ezért sem kell aggódni! Nagyon boldog vagyok ettől. Ha kezemben lesz már a sok lelet, akkor írok pontos adatokat is, de egyenlőre a lényeg az, hogy minden oké.
Ma vagyok 18 hetes és 1 napos, de a babucit még nem érzem sajna!
Már nagyon várom! A pocak viszont szépen növöget!:)
A Doktor bácsihoz legközelebb  Április 4-én megyünk majd, ami anyának nagyon jó lesz, mert szülinapja lesz, így láthat engem aznap, ami szerintem csodás ajándék tőlem!:)

2011. március 5.

Ami lemaradt!

Azt felejtettem el leírni, hogy mivel 16 hetesek lettünk, hétfőre kaptunk beutalót az AFP vizsgálatra.
Vinni kell vizeletet is. Teljes vérkép, teljes vizelet, kémia, toxoplazma, CMV, vércsoport meghatározás, hepatitis B, és lesz cukorterheléses vizsgálatom is!
Az utóbbi sajna azért kell mert a januári vérképen ugye egy tizeddel több volt a cukrom mint kéne.
Egyébként pont emiatt, meg hogy ne hízzak túl sokat, állandó diétára is vagyok ítélve. Na ez a legnehezebb rész ám!!:))

2011. március 4.

16 hetes ultrahang

Megjártuk a 16 hetes ultrahangot, és nagyon-nagyon jó volt. Hoztam képeket is megint!!!!:)))
Láttunk a kis manót, és megint kaptunk videót, nem semmi mennyit nőtt már megint ez a gyerek!
Minden a legnagyobb rendben van, szépen növöget, és jól van, bár érezni még nem érzem.
Remélem nem várat már az se sokat magára.
És most már tutira megtudtok a doktor Úrtól, hogy a pocakban egy lányka ugrabugrál!:DDD
Hoztam képekben a bizonyítékot:

Ezen a képen a popsija látszik, meg a lábai, és ott közte az a két vonalka a lényeg:
És íme egy másik 4D-ben: (a dudorkát kell nézni)
És íme néhány pofika, és egy hátacska is:

2011. február 25.

Már 15 hetesek vagyunk!

Nagyon szalad az idő, és már el is jött ez az idő is. Velünk szerencsére minden rendben, babóca is jól van. Eddig még nem éreztem mozgolódást, de ki tudja, előbb utóbb az is utolér majd!:)
Pocak is növöget már, és védőnői vizsgálat alapján jelenleg +2 kg van rajtam.
Legközelebb március 4-én megyünk a Doktorbácsihoz, megvizsgál majd, és ekkor megtudom az AFP időpontját is. Jó sok vizsgálatom lesz akkor.
Cukorterhelés, teljes vér, és vizelet vizsgálat, vércsoport meghatározás, maga az AFP, plusz hepatitisz B vizsgálat is.......meg a fene tudja mi még.:)
Sajnos a kombinált tesztről lemaradtunk, mert akkor voltunk Bük-fürdőn!:( Doki mondta nem lényeg, régen is enélkül születtek a babák, ez csak egy plusz lehetőség lett volna (INGYEN), de ezért ne utazzunk 500km-t oda vissza. Ráadásul reggel 7-re kellett volna a kórházban lenni, ami azt jelenti, hogy reggel 3-4-kor már indulni kellett volna! húhhh...
Szóval ez elmaradt, kicsit sajnálom, de már nem tudok mit tenni!

2011. február 20.

13.héten...

2011. február 17.

Képek még...

Csináltam a videóból még pár képet:
 Sikerült elkapnom egy mancsot:

 Ez elég morbid :DDD (de nekem tetszik)

Bük-fürdő

Bük-fürdő pihengetünk immár a hatodik napja. Nagyon jól érezzük magunkat. Jó a fürdő, a szállás, a kaja, meg minden. A pocak úgy ahogy, de növöget. Már elég kényelmetlenek a nadrágjaim, így kénytelen leszek pár kismama nadrágot beszerezni, ha hazaértem. :) 
Legutóbbi 13 hetes vizsgálton, nagyon megnyugodtam, jó érzés volt látni a picikét, és hamarosan újra láthatjuk, már csak kettő hét. Beutaló is megvan az AFP-re, de még pontosat nem tudok mikor is megyek, majd a doktorbácsi megmondja.
Jó itt lenni, nem akarunk nagyon hazamenni, pláne nem újra melóba állni! ;)
Hoztam még egy képet a kapott videóból:

2011. február 11.

13 hetesek vagyunk!

Megjöttünk a doktorbácsitól! És örömmel közölhetem, hogy minden a legnagyobb rendben, nagyon virgonc vagyok, és növök mint a gomba. Méretem jelenleg 67 mm!!!
Anyáék még videót is kaptam rólam, kettőt is, mert az első nem sikerült, és utána lett egy plusz mozizás, hogy csak vigyünk haza valamit, de itthon örömmel vettük észre, hogy mindkettő lejátszható!:)
Orvosi leletem eredményei:
BPD:20mm, HC:77mm, AC:61mm, Fl:9mm, Becsült súly:65gr
CRL:67mm, NT:1,12mm
Ép koponya konfiguráció.
Arckoponya eltérés nélkül.
Gerincoszlop kivehető, csigolyaívek zártak, megtartottak.
Szív: 4 üregű, billentyűk ábrázolódnak.
Gyomor és hólyagtelítődés látható.
Végtagok csöves csontjai jól ábrázolódnak.
Vesék szabályosak, pyelectasia nem ábrázolódott.
Placenta: a mellső falon helyezkedik el.
Köldökzsinórban 3 ér. Magzatvíz mennyisége: átlagos.
A Magyar Szülészet-Nőgyógyászat Ultrahang Társaság érvényben lévő protokollja szerint végzett vizsgálat során rendellenesség nem észlelhető.
Vél: A mért értékek 13 hetes, 0 napos graviditásnak felelnek meg.
Szülés várható időpontja: 08.19

Jelenleg a doki azt mondta nagyon lánynak látszom, de 3 hét múlva tutira megmondja!:)))
Én nem tudom mi az, de biztos jó dolgog lehet, mert sokáig nézegette mi lehetek!


Íme két friss képem:

 És ez Anya nagy kedvence:


2011. január 20.

EKG

Ma voltunk EKG-n is, elég jól végeztünk, és az én laikus szememmel jónak tűnik. :)
Ezzel a lelettel, és a vérvételes lelettel együtt meg kell valamikor látogatnom a háziorvost. Azt még nem tudom mikor mert munkahelyi beosztásfüggő, mert azóta már természetes újra munkába álltam. Jól vagyok, egészségileg is. Bogyócska sem piszkál szerencsére, se egy hányinger, se egy semmi!:) Nagyon örülök neki! Párom azt mondja már növöget a pocakom, de én még nem vettem észre!

2011. január 13.

Vérkép

Megszületett a vér, és vizeletvizsgálat eredménye, amelyre azt lehet mondani, hogy szinte tökéletes!:)
Egyedül a vércukrom van pont a határon, de megbeszéltük hogy este későn ehetem, és attól van. Szerintem jó lesz az is. Egy hónap múlva újabb vérvétel, és kiderül majd!

2011. január 11.

Védőnő

Mai napon voltunk anyával a Védőnőknél is, úgyhogy most már ott is be vagyunk jegyezve. Mértek testsúlyt, vérnyomást, és adtak pár jó tanácsot is. Nagyon kedvesek voltak. Meg is kaptam a Laborba a beutalót, teljes vér, és vizeletvizsgálat, plusz vércukorszint mérés is. Így holnap oda megyünk! Pénteken meg is lesz az eredmény!
Végül is a következő nőgyógyászati vizsgálat 2011.02.11 lesz, akkor méri a doki a nyaki redőt is, úgyhogy nagyon izgi lesz.
Rosszullét ma nem volt szerencsére, remélem nem nagyon lesz többször, és akkor elég jól megúsztam!:)

2011. január 10.

8.hét

Megjöttünk az orvostól, és minden a legnagyobb rendben volt. Épp koromnak megfelelő vagyok, és végre kis életjelet is adtam magamról szívem-lelkemet beleadva, anya nagy örömére.:) Jelenlegi születésem dátuma így 2011.08.22-re tehető, de ezt majd akkor úgyis elárulom. Anyát már két napja rosszullétekkel is nyúzom, biztos nagyon örül neki!:)

2011. január 7.

Orvos

Sajna semmi jó nincs. Ma mentünk vissza a háziorvoshoz, és sajna nem javulok, be vannak gyulladva a hörgőim, így kénytelen volt felírni penicillint, aminek nem nagyon örülök, de ez van. Remélem ez segít kilábalni a kórból.