2011. december 31.

Karácsony 2011

Első Karácsonyom képekben:
Szenteste Csillagszóró gyújtása közben Apával
Kicsi családunk
Kicsit nagyobb családunk



2011. december 28.

4 hónapos

December 27-én voltunk védőnéniknél, és doktornéninél is! 2 hét alatt 60 dekát hízott Noémi a tápnak köszönhetően! Szinte minden cicizés után kap belőle, mert a tejcsi tényleg kevés neki. (vagy nem akar vele dolgozni már a cumisüveg végett, ezt nem tudom) már 65 centi hosszú, és minden rendben van vele, megkaptuk a 4 hónapos oltást is, szerencsére most sem lett lázas. Sokkal jobban alszik amióta táp van. Most is szunyál éppen. Tegnap este is 9-től 3-ig aludt, és utána is már csak 5:30-kor lett, és végül 7:30-kor. Ezeknél az esti keléseknél pedig csak cicit kap. Mondta a doktornéni, hogy így hogy tápot kap nyugodtan kezdjük kóstolgatni az ízeket, alma, sütőtöklé, mandarin, esetleg narancs! Most kóstolgatjuk az almalevet, tegnap két részletben már meg is ivott 50 milit. Utána a sütőtököt szeretném majd kóstoltatni, majd a mandarint is.
Viszont még nem forog, bár megfordult már a hasáról a hátára, de látszik rajta hogy véletlen, nem tud még ezzel mit kezdeni!
4 hónaposan

December 24-én a karácsonyi ajándék egy kis lábfogdosás:)

Boldog Újévet mindenkinek!

2011. december 26.

Decemberi kajaügy....

Most már jól elbizonytalanodtam! Lehet éheztetem szegény gyereket! Bár én úgy érzékelem van tejcsi. Most mértem meg december 9-én bodyban 5630 gramm, múlthónap 22-én a védőnéniknél 5450 volt. Bár az más mérleg. Ez így nem túl sok hízás!:(((
Valami nem stimmel! Lehet éhes, és azért is kel sokszor, nem csak a hasfájás kínozza?
Itt jött az a lépés, hogy próbáltam mérni, több kevesebb sikerrel mennyit is eszik, és nem volt túl biztató a helyzet. Felmerült a tápszer kérdés, amitől eleve féltem, de inkább ez minthogy éhezzen a kicsi.
Ez a mérlegelés katasztrófa! Jár a keze lába ezért tuti nem jót mér a gép! Eszik eszik, be akar aludni, na akkor előtte megmérem mutat 5,92-öt a gép, visszamegyünk, eszik még, megint mérem akkor már csak 5,91! Tiszta hülyeségeket ír ki! Így nem is tuti a dolog! Így elsőre vagy 15-20 percet szopizgatott, közben persze figyel minden máshová is, meg megáll, és így evett kb 70 milit! Hát az nem túl sok!:((( Kíváncsi vagyok mennyi lesz a többi! Most úgy látom elégedett, és jól lakott! Vigyorog ezerrel, és már nem kellett neki a cici.
Hát azért én még a hétvégén próbálkozok ezzel a méricskéléssel, és ha nem tűnik jónak amiket eszik, hétfőn felhívom a védőnéniket, vagy a doktornénit, még nem tudom!
Has problémánk megszűnni látszik, hétfő óta csak nagy ritkán fájt neki!
Nagyon rossz érzés, lehet éheztetem?!!:((

December 12-én:
Na végül felhívtam a Doktornőnket! Beszéltünk mindenről! Kérdeztem mennyit kell hízzon egy baba egy hónap alatt, azt mondta 60 dekát, Noémi így a 3 héten tart 20-30 dekánál, ami nem túl jó. Kérdezte nem e menstruálok, és azért nem eszik, erre mondta hogy egy hete volt valami, de csak2-3 napig tartott. Azt is mondta, hogy ebben a korban már sok gügyögni, és megfigyelni való van ami elterelheti a figyelmét az evésről. Meg azt is mondta szívjam ki a maradékot a cicimből, hogy ne pangjon, és termeljen. Na a lényeg a lényeg holnap van pont csecsemő-tanácsadás és elhívott, hogy megnézze, és ott is megmérjük azzal a mérleggel amivel szokták. Hát nagyon kíváncsi leszek.
Tegnap egyébként kb napi 500-at evett csak! Ma is mérem, nem tudom mennyi lesz, de mintha kissé jobb lenne az arány mint tegnap volt.

Másnap:
Na megjártuk a doktornéniket egybekötve a védőnénikkel. Noémi tényleg csak 25 dekát hízott 3 hét alatt. Baja nincs, doktornéni megvizsgálta. Még a fogak is messze vannak! Nem tudni miért nem eszik többet! Egészséges mint a makk, és ránézésre is jó bőrben van. Lényeg a lényeg a Doktornő a menzit okolja, de a fene tudja. Felírtak nekünk tápot, hogy próbáljam meg megkínálni, és majd kiderül. Azt mondták elsőnek cici aztán a táp, és meglátjuk mi lesz! Na lánykám nem eszi a tápot, láthatóan jól lakik a tejcsivel amit a ciciből kiszippant. Már nyüstölöm pedig vagy negyed órát direkt a cicin, amit nem szoktam, de látom rajta hogy a 10dik perc körül már elég neki, lejön, néz rám, dumál, meg ilyenek! Tegnap 3 cicizés után is próbálkoztam, de nem ugrik érte. Vagyis ami bekerül a szájába az nagyrészt lenyeli, de nem toporzékol érte hogy még-még!:) Na itt tartunk!
Ma megjön a mellszívómhoz a tartozék, és akkor megnézem mennyi marad még a ciciben, és azt is hogy összesen mennyi van benne egy etetés idejére.
Most úgy vagyok, hogy azért még próbálom neki adni, de nem erőltetem, csak kicsi 30ml-es adagot csinálok, hogy ne menjen sok kárba. Tegnap este úgy tukmáltam bele a 30 ml-t, hogy előtte nem volt cici, de így is nyögvenyelősen ette meg. Mivel Ő alapjáraton nem cumizik, így a cumisüveggel sem tud mit kezdeni. Pohárból is próbáltam, de ha kicsit több kerül a szájába, már folyik is ki. Ha épp csak egy korty azt lenyeli.

December 26-án:
Nálunk most az a helyzet, hogy tényleg kevés lehet a tejcsi, mintha már én is érezném. Pár napig nem kellett Noéminek a tápszer, aztán tartottam szünetet is mert sokat visszabüfizett, de mára már megszerette, és megtanulta kiinni a cumisüvegből. Kis cicizés után, olyan 100 mili körül be is vág belőle. Pár nap alatt hízott is vagy 10-15 dekát. És volt már olyan is hogy 8-kor aludt, bár egy fél óra múlva megébred, és akkor vissza kell altatni. De valami alakul. Nem nagyon örültem elsőnek a tápszer gondolatának, de most már látom, hogy jó az.:) Inkább így minthogy éhezzen a gyerek. És bár szerintem van még a ciciben is tejcsi, valami miatt nem issza már annyira, sokat jön le róla sajnos. De azért még nyüstöm vele, mert szeretném még emellett is szoptatni pár hónapig.
Hát így alakult ez az egész, és így lett Noémi végül 4 hónap után tápszeres baba. Ezek után rohamosan apadni kezdett a tejem, míg végül egy csepp sem maradt. Noémi pedig napról napra ügyesebben kezdte inni a tápszert, és mindig kicsit többet is. És nem sokra rá már kezdhettük is a hozzátáplálást!:)

2011. december 8.

Kiságyban és a Télapó

December 3-án átrendeztük a szobát, és mellém került a kiságy! Már látom nehéz dolog lesz átszoktatni a lányt! :( Eleve is nehéz alvó! Az eddigi 9-10 órás alvás nem jött össze csak 11 körül tegnap, nagyon sírt az ágyában, és végül mellettem kötött ki. De egy fél órát aludt azért benne! Sokszor 4-szer is kelünk este, mert felveri valami!:(
Nem tudom mire ébred, tegnap tök sötét volt már, meg csönd, Tv sem ment!:( Elkezdett forgolódni, és fent is volt, aztán sírni kezdett! Lehet a hasa kelti sokszor!
December 8-án: Noémi a napokban egész jól van, nem akarom elkiabálni de mintha alakulna a pocija, most csak Chamomilla homeós golyót kap, ha szükségesnek érzem. És kaka is van már két napja rendesen.
Közben meg volt Noémi első Mikulás Ünnepe is!:)
Első csomagom