Szörnyű éjszakánk volt április 19-én!:(
Noémi leesett a fürdőben az asztalról
amint vetkőztetni, és öltöztetni szoktam! Szerencsére nem direktbe a
kőre esett hanem egy szőnyegre, bár az elég vékony volt! Mindez este
8-kor történ! Rögtön hívtuk a gyerekorvost, hogy mit figyeljünk nála.
Szerencsére eszméletvesztés nem volt, rögtön felsírt, meg is nyugodott,
de szinte egyből levert lett. Míg Apa nyomozta mi az ügyeletes kórház,
addig hányt is egyet. Lényeg hogy a Sote 1-re kellett menni, bent is
tartottak protokoll szerint megfigyelésen. Este 10-kor már vigyori volt.
Volt röntgen, neurológiai vizsgálat, és szemvizsgálat is, de
szerencsénkre minden negatív lett.
Nagyon jó baba volt bent, nem
sírt, sőt tök jól érezte magát, ez anyáról már nem mondható el( ey egész
éjszaka egy kényelmetlen széken). Dokik, nővérek imádták, volt aki haza
is vitte volna!:)
A lényeg hogy már itthon vagyunk, és minden jól alakult!
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kórház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kórház. Összes bejegyzés megjelenítése
2012. április 21.
2011. szeptember 3.
A szülés
Minden egy pénteki nap estéjén kezdődött, 2011. augusztus 19-én. Erre a napra voltunk kiírva.
Estére furcsa folyásom lett, és vérzést is tapasztaltam, de csak minimálist. Felhívtuk a szülésznőmet, aki behívott, hogy megvizsgál. Mindent rendben talált, teljesen zárt méhszáj, gyors CTG, baba is rendben van. Hazafelé már a kocsiban jött két fájás, ami itthon sem múlt el, sőt egész este tartott, 10 percenként jött, nem aludtam semmit. Reggel felhívtuk újra a szülésznőt, aki mondta, hogy ez csak jósló fájás, pihenjek és ennyi, de ha nagyon akarom, menjek be, és újra megnéz. Bementünk. Még mindig zárt méhszáj, CTG, baba rendben.
Menjek haza, próbáljak pihenni, és nem ráizgulni. Ezzel semmi gond nem lett volna, de jóslóhoz képest ez nem múlt el egyszer sem, és tartotta a 10 perceket. Szóval nagyon szenvedtünk. Tartott ez még egész szombaton, szombat este. Már második este nem alszok. És tartott egész vasárnap is. Közben babuci olyan mozgásokat lejtett, amit talán soha pocakléte során. Nagyon szenvedhetett szegénykém is. Vasárnap már gyanús volt mért nem múlik ez az egész, vagy történjek akkor már valami. Felhívtam a dokimat, aki szintén nyugtatni próbált, hogy a vajúdás nem tart 10 óránál tovább, így ez tuti csak jósló, és pihenjek! Már megint ezt hallom, de kérdem én hogyan. Mindegy is, mondta, ha az megnyugtat, menjünk be, és Őt úgyis hívják, ha van valami. Na én úgy gondoltam, nem megyünk, engem még egyszer nem küldenek haza.
Na este jött a horror, nagyon fájt, valami iszonyú volt. Mondta a szülésznőm is, hogy a rendes fájás az már olyan hogy sírni akarsz, na ez így történt, nagyon kész volta, de kibírtam reggelig, ülve a fotelban, fájások közt próbáltam Mert ugyebár csak akkor lehet a kórházba menni. Mondom, nem tudom, nem mértem, ekkor néztük egy darabig, és 5 percesek voltak, mint kiderült. Akármi is lesz, ha hazaküldenek, ha nem menjünk be. Persze Ő biztos volt benne hogy hazajövünk. Kocsiban nagyon szenvedtem, figyelemelterelés képen számoltam a kocsikat, fákat, oszlopokat, és mindenfélét mondtam, ami csak eszembe jutott. Elég vicces lehettem kívülről!
Na beértünk, szülésznőm bent volt, megvizsgál, 8 ujjnyi tágulás, méhszáj majdnem eltűnve.
Na itt jött a durva dolog, amit Ő még nem mondott, csak később tudtuk meg. Na mindjárt rátérek. Rögtön hívta a dokimat, aki 10-20 perc alatt bent is volt. Közben szoba elfoglalva, átöltöztem, ctg-re raktak. Ami oldalt fekve nem mutatott túl jó dolgokat a babánál. Bejött a dokim kézzel burkot repesztett. Éreztem a meleg vizet a lábam közt folyni. Na párommal próbáltunk valamit viccelődni, erre a szülésznő, ne nevessenek, valami nem stimmel a babánál. Na hulla csönd lett, és kész voltunk. Na ekkor a doki mondja, hogy a baba belekakilt a vízbe, de nem lesz baj. De valami mégse jó!!!!!!
Hívtak gyerekorvost, nekem infúziót kötöttek be, vagy valamit, ami segít gyorsan szülni.
Na mire észbe kaptam vagy 3 doki, és 3 nővér állt körül, hogy gyorsan megszüljük a picit, nagyon gyorsan. Hasamat nyomták, lábamat feszítették, dokim még vákuumot is használt, párom is velem volt, és hajrá!!
Reggel 7 órakor értünk a kórházba, és nem is tudom hány fájás alatt, talán 4, megszületett Noémi 8 óra 19 perckor! Kegyetlen egy óra volt! Rögtön el is vitték, rendbe rakták, leszívták a trutyis vizet a torkából, meg ahonnan csak kell. Behozták, kapott egy puszit, fél percre még a pocimon is volt, volt pár fotó, és rögtön vitték megfigyelni, hogy lett e baja. Majd egy napot volt inkubátorban, két adag infúziót kapott, oxigént, mert a légzése se volt oké. Vért is vettek, de szerencsére jó lett az eredmény, ha nem lett volna jó, akkor antibiotikumot kellett volna kapnia, ha még rosszabb, akkor elszállítják, de szerencsénkre, erre nem került sor. Erős kis harcos a lelkem, és a tüdejébe nem ment a vízből! Apgar így 6/9!
2011. augusztus 11.
Még egy CTG
Ma megint megvolt egy CTG! Lehet valami készülődik, nem tudom! Szülésznő is annyit mondott ebből semmit nem lehet előre tudni, pedig olyan jó lenne!:))
Hétfőn megyünk újra!
Ráadásul holnap megkezdem az utolsó hetemet is, áhhhhh.....
Hétfőn megyünk újra!
Ráadásul holnap megkezdem az utolsó hetemet is, áhhhhh.....
2011. július 28.
Mostmár készülődök...
![]() |
| Készül a szekrény |
![]() |
| És íme belepakolva... |
Kissé jobban összeszedtem a kórházi cuccokat is, hogy ne hirtelen kelljen. Hát mit ne mondjak az sem egy egyszerű eset. Hogy mennyi mindent kell vinni, mintha az ember egy hétre utazna el!:)
De meg vagyok elégedve magammal, és már nem aggódom ha hirtelen kell menni. Kezd izgalmassá válni a dolog.:D
![]() |
| Íme a kórházi cucc |
Hétvégén keresztlányainkat is meglátogattuk, hát mit ne mondjak egyik szebb mint a másik!
![]() |
| Heni |
![]() |
| Viki |
2011. július 20.
Túl az első CTG-én...
Ma megvolt az első CTG vizsgálat, jópofa volt hallgatni manó szívhangját, hol gyorsabban hol lassabban vert. Elsőnek volt mocorgás akkor aztán felment a pulzusa, de utána úgy döntött szunyál egyet!:) Jött is a szülésznő, Krisztina, és ilyen rezgős sokkolószerűséggel (nem tudom mi lehetett az) a pocakomon keresztül felébresztette, na onnantól fogva meg sem állt.:) Doktor bácsi vett kenetett is nehogy valami fertőzés legyen, meglátjuk mi az eredmény. Minden esetere baba szívverése oké, nekem pedig még egy darab méhtevékenység sem volt látható! Még egy jó darabig tuti egybe leszünk, zárt a méhszáj is totál!Nem nagyon tudott velünk foglalkozni szegény szülésznő, mert dömping volt éppen az osztályon, rengeteg szülés egyszerre, (nesze neked front) így csak pár dolgot mondott el. De azt azért hozzátette, hogy jövőhét szerdán mikor újra megyünk akkor talán nem lesz ilyen és akkor megmutatja a szülőszobát is,, meg mindent.
Amit megtudtam (bár idáig is tudtam talán) ha jön a szülés, és túl vagyunk rajta akkor pocakra kerül a baba, utána köldökzsinór elvágása, rendberakás, és egyebek. Innentől egy kis nyugi, és velünk van a baba, lehet cicire rakni meg ilyenek. Ezek után pedig lekerülünk a szobákba. Vajúdás alatt lehet inni, szőlőcukrot, csokit lehet enni.
Hát így elsőre ennyi jut eszembe!
2011. július 6.
33 hetes dokilátogatás
![]() |
| Jelenleg ilyen vagyok |
De minden a legnagyobb rendben eddig, méhszáj zárt, babóca korának megfelelően gyarapszik!
Jelenlegi méretei:
BPD: 84mm, HC: 290mm, AC: 288mm, FL: 67mm, Becsült súly pedig 2120gr
És a kiírt dátum még mindig nem változott semmit, nagyon pontos a kis csaj, szóval még mindig augusztus 19-re vagyunk kiírva.
Megvan az első NST időpontja is, július 20-a!! Nem semmi, hogy már erre készülünk.:) Több időpontot a Doktor bácsihoz már nem is kaptunk, de mondta hogy jövőhónap elején hívjam fel, és akkor egyeztetünk, és még utoljára rám néz! Ez egyébként olyan megnyugtató dolog! Szeretjük Őt nagyooon!
Jelenleg olyan 9-10 kg hízásnál tartunk, ami szerintem nem is olyan rossz. Volt aki azt mondta, hogy nem is híztam csak hasra, csupa pocak vagyok vagy mi! De én érzem, hogy ment ez máshová is!:D
![]() |
| 33 hetes pocak |
Noémi (nem tudom említettem e már de ez lesz a nevünk) már régóta fejvégű fekvésben helyezkedik szerencsére, remélem már így is marad, kis hátát a jobb oldali hasfalamnak szokta nyomni, ilyenkor kissé kidudorodik, de olyan finoman csinálja, hogy az nem is igaz. Nagyon jó kisbaba.
Mai napon a védőnéniket is meglátogattuk, semmi extra. Idáig a szabadságom töltöttem itthon, de 8-tól már betegállományban leszek, ezért a háziorvosnál is jártunk. Szóval most így hirtelen egy hét alatt az összes kötelező megjelenést letudtam!:)
2011. március 19.
18 hetes...
Örömmel tudatjuk, hogy még mindig minden rendben van velünk.:)
Március 7-én megjártuk a kórházat, ahol jó sok vért levettek, volt mindenféle vizsgálat. Többek között AFP, és ami engem érdekelt az a cukorterhelés. Az eredmény még nincs a kezemben, de tegnap beszéltem a doktor bácsi asszisztensével, és megnyugtatott, hogy minden nagyon jó lett!:))
És nincs baj a cukrommal sem szerencsére, az éhgyomri 5.2 volt, és amit egy óra múlva vettek evés után az pedig 5-ös! Így már ezért sem kell aggódni! Nagyon boldog vagyok ettől. Ha kezemben lesz már a sok lelet, akkor írok pontos adatokat is, de egyenlőre a lényeg az, hogy minden oké.
Ma vagyok 18 hetes és 1 napos, de a babucit még nem érzem sajna!
Már nagyon várom! A pocak viszont szépen növöget!:)A Doktor bácsihoz legközelebb Április 4-én megyünk majd, ami anyának nagyon jó lesz, mert szülinapja lesz, így láthat engem aznap, ami szerintem csodás ajándék tőlem!:)
Search
"Megjöttem, itt vagyok, éppen körülnézek, s egy ismerős szempárt megismerni vélek.Hívogató élmény, érzem, hogy közeleg, segítsetek kérlek hadd menjek közelebb.S egy halk szavú asszony meghallván a vágyam, Apa pocakjára odafektet lágyan. Hogy míg átöleli piciny hasonmását, boldogan hallgassam szíve dalolását.Meleg tenyerével simogatja bőröm, ha elszenderednék, most Ő lenne az őröm.Olyan jó így együtt, feküdni az ágyban, Anya pocakjában ilyen álmot láttam.Békés biztonságban indul földi létem, hálásan köszönöm csendes születésem."
M u i
- Mui
- Üllő, Pest megye, Hungary
- Vári-Vörös Mónika vagyok. Első porontyomat hordozom szívem alatt, és ez a blog ő érte készül.
Kukkolók
Rendszeres olvasók
Címkék
alvás
(11)
anya
(39)
apa
(19)
babaholmi
(6)
babaszoba
(3)
babuci
(44)
betegségek
(2)
buli
(2)
doktornéni
(3)
fogzás
(6)
hasfájásról
(6)
Háziorvos
(3)
hozzátáplálás
(5)
idebentről
(21)
képek
(32)
kórház
(7)
nyaralás
(4)
Orvosnál
(15)
pocak
(4)
sütés-főzés
(1)
szoptatás
(1)
szülés
(2)
szülésznő
(3)
tápszer
(4)
Ünnep
(5)
védőnő
(9)
videó
(6)
Üzemeltető: Blogger.








