A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anya. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. július 15.

Csak úgy, egy kis helyzetjelentés

Mostani helyzet nálunk! Noémi alvása az elmúlt egy hétben helyrejött, végre újra átalussza az éjszakákat. Nagyon jön a hatodik foga, már az ínye is fel van repedve, rág mindet ezerrel, és nem két napja nem hajlandó megenni az ebédre szánt főzeléket. Aminek nem nagyon örülök, de ez van jelenleg. Remélem csak a foga miatt van, és nem azért mert kezd finnyáskodni. Szó szerint köpi ki, és még fújja is szét, hogy mindenhová jusson belőle. Alakul ám a kis akarata, ha elveszel valamit tőle sírva fakad, ha nem úgy van valami ahogy Ő szeretné sír, de szerencsére könnyen megnyugtatható, és elterelhető a figyelme, így nem sűrűn történik balhé. Nagyon ügyesen ácsorog, néha már egy egy pillanatra megfeledkezik magáról, és elengedi a kapaszkodót, és megáll magától. Bútorok mentén már nagyon gyorsan közlekedik, mászás közben meg szinte fut, már ha lehet olyat négykézláb csinálni.:)
Egyre többet dumál érthetetlen szavakat, de volt már egy egy utánzó szó is, kop-kop, hóruk, ezerrel megy most a mama is. És a legújabb a tuka, ami szerintem a kutya, de lehet tévedek. Ezek mellett rengeteg szót mond, de azt csak a maga nyelvén.
ezt a nagy meleget nehezen viseltük, jó most ez az enyhülés. Noémi is nagyon izzadt, éjszaki is nehéz volt úgy aludnia, akkor amiatt keltünk.
És akkor íme pár napokban készült fénykép:


Az új sapim

Vagányan

Lopott éjszaki pillanat

Már így is alszom éjszaka

Baba-Mama Tali

Voltunk Baba-Mama Talin ami nagyon nagyon jó volt, köszi érte csajok! Főleg Krisztának aki szállítmányozott minket!:)


Lilien és Noémi


Kristóf akivel egy napon születtem




Első Strandolás

Első Strandolós élménye Noéminek a Gyömrő Tófürdőn történt! Végül már nagyon élvezte ám. Elsőnek sírt a víztől, így az ölemben ücsörgött, és csak a kis tappancsa ért a vízbe, de ügyesen mindig egy kicsit beljebb, és beljebb mentünk, így észre sem vette, hogy már derékig vizes. Utána Apával megpróbáltuk az úszógumit is, és siker volt!:)




2012. június 17.

Az első parti

2012. Június 16-án megvolt Noémi első grillpartija is, ahol nagyon jól érezte magát, és persze mi is!:) Itt kedvére mászkálhatott, hiszen már egy napja gyakorolja a mászás műveletet. Annyira aranyos, és ügyes ahogy mászik.


Anya fotózott

2012. június 2.

Nyaraltunk egy kicsit

Mamáéknak van egy nyaralójuk Tápiószentmártonban. Nagyon klassz hely! Oda mentünk le 3 napot május 30-tól június 1-ig. Barátokat is hívtunk. Jól sikerült 3 nap volt. Sajna az idő nem volt az a rekkenő meleg, de sebaj. Első két nap még elég jó is volt, fiúk strandoltak is, mi lányok ezt most kihagytuk. Noémi is jól érezte magát, és este is elég tűrhetően aludt, megébredt ugyan, de nem volt vészes. Aztán a harmadik nap már jött az eső, és a rossz idő, így délután haza is indultunk.
Hoztam pár képet:





2012. április 4.

Anya szülinapja!

Nagyon Boldog 30-dik szülinapot Anyának!
A torta
Anyával a szülinapján!

2011. december 26.

Decemberi kajaügy....

Most már jól elbizonytalanodtam! Lehet éheztetem szegény gyereket! Bár én úgy érzékelem van tejcsi. Most mértem meg december 9-én bodyban 5630 gramm, múlthónap 22-én a védőnéniknél 5450 volt. Bár az más mérleg. Ez így nem túl sok hízás!:(((
Valami nem stimmel! Lehet éhes, és azért is kel sokszor, nem csak a hasfájás kínozza?
Itt jött az a lépés, hogy próbáltam mérni, több kevesebb sikerrel mennyit is eszik, és nem volt túl biztató a helyzet. Felmerült a tápszer kérdés, amitől eleve féltem, de inkább ez minthogy éhezzen a kicsi.
Ez a mérlegelés katasztrófa! Jár a keze lába ezért tuti nem jót mér a gép! Eszik eszik, be akar aludni, na akkor előtte megmérem mutat 5,92-öt a gép, visszamegyünk, eszik még, megint mérem akkor már csak 5,91! Tiszta hülyeségeket ír ki! Így nem is tuti a dolog! Így elsőre vagy 15-20 percet szopizgatott, közben persze figyel minden máshová is, meg megáll, és így evett kb 70 milit! Hát az nem túl sok!:((( Kíváncsi vagyok mennyi lesz a többi! Most úgy látom elégedett, és jól lakott! Vigyorog ezerrel, és már nem kellett neki a cici.
Hát azért én még a hétvégén próbálkozok ezzel a méricskéléssel, és ha nem tűnik jónak amiket eszik, hétfőn felhívom a védőnéniket, vagy a doktornénit, még nem tudom!
Has problémánk megszűnni látszik, hétfő óta csak nagy ritkán fájt neki!
Nagyon rossz érzés, lehet éheztetem?!!:((

December 12-én:
Na végül felhívtam a Doktornőnket! Beszéltünk mindenről! Kérdeztem mennyit kell hízzon egy baba egy hónap alatt, azt mondta 60 dekát, Noémi így a 3 héten tart 20-30 dekánál, ami nem túl jó. Kérdezte nem e menstruálok, és azért nem eszik, erre mondta hogy egy hete volt valami, de csak2-3 napig tartott. Azt is mondta, hogy ebben a korban már sok gügyögni, és megfigyelni való van ami elterelheti a figyelmét az evésről. Meg azt is mondta szívjam ki a maradékot a cicimből, hogy ne pangjon, és termeljen. Na a lényeg a lényeg holnap van pont csecsemő-tanácsadás és elhívott, hogy megnézze, és ott is megmérjük azzal a mérleggel amivel szokták. Hát nagyon kíváncsi leszek.
Tegnap egyébként kb napi 500-at evett csak! Ma is mérem, nem tudom mennyi lesz, de mintha kissé jobb lenne az arány mint tegnap volt.

Másnap:
Na megjártuk a doktornéniket egybekötve a védőnénikkel. Noémi tényleg csak 25 dekát hízott 3 hét alatt. Baja nincs, doktornéni megvizsgálta. Még a fogak is messze vannak! Nem tudni miért nem eszik többet! Egészséges mint a makk, és ránézésre is jó bőrben van. Lényeg a lényeg a Doktornő a menzit okolja, de a fene tudja. Felírtak nekünk tápot, hogy próbáljam meg megkínálni, és majd kiderül. Azt mondták elsőnek cici aztán a táp, és meglátjuk mi lesz! Na lánykám nem eszi a tápot, láthatóan jól lakik a tejcsivel amit a ciciből kiszippant. Már nyüstölöm pedig vagy negyed órát direkt a cicin, amit nem szoktam, de látom rajta hogy a 10dik perc körül már elég neki, lejön, néz rám, dumál, meg ilyenek! Tegnap 3 cicizés után is próbálkoztam, de nem ugrik érte. Vagyis ami bekerül a szájába az nagyrészt lenyeli, de nem toporzékol érte hogy még-még!:) Na itt tartunk!
Ma megjön a mellszívómhoz a tartozék, és akkor megnézem mennyi marad még a ciciben, és azt is hogy összesen mennyi van benne egy etetés idejére.
Most úgy vagyok, hogy azért még próbálom neki adni, de nem erőltetem, csak kicsi 30ml-es adagot csinálok, hogy ne menjen sok kárba. Tegnap este úgy tukmáltam bele a 30 ml-t, hogy előtte nem volt cici, de így is nyögvenyelősen ette meg. Mivel Ő alapjáraton nem cumizik, így a cumisüveggel sem tud mit kezdeni. Pohárból is próbáltam, de ha kicsit több kerül a szájába, már folyik is ki. Ha épp csak egy korty azt lenyeli.

December 26-án:
Nálunk most az a helyzet, hogy tényleg kevés lehet a tejcsi, mintha már én is érezném. Pár napig nem kellett Noéminek a tápszer, aztán tartottam szünetet is mert sokat visszabüfizett, de mára már megszerette, és megtanulta kiinni a cumisüvegből. Kis cicizés után, olyan 100 mili körül be is vág belőle. Pár nap alatt hízott is vagy 10-15 dekát. És volt már olyan is hogy 8-kor aludt, bár egy fél óra múlva megébred, és akkor vissza kell altatni. De valami alakul. Nem nagyon örültem elsőnek a tápszer gondolatának, de most már látom, hogy jó az.:) Inkább így minthogy éhezzen a gyerek. És bár szerintem van még a ciciben is tejcsi, valami miatt nem issza már annyira, sokat jön le róla sajnos. De azért még nyüstöm vele, mert szeretném még emellett is szoptatni pár hónapig.
Hát így alakult ez az egész, és így lett Noémi végül 4 hónap után tápszeres baba. Ezek után rohamosan apadni kezdett a tejem, míg végül egy csepp sem maradt. Noémi pedig napról napra ügyesebben kezdte inni a tápszert, és mindig kicsit többet is. És nem sokra rá már kezdhettük is a hozzátáplálást!:)

2011. november 21.

Novemberi tényállások

November eleje, Noémi felismerte hogy van lába, nagyon cukin nyúl utána, és fogdossa. Már a keze is néha megvan, de az még nem az igazi. Hasfájás az Espumisan csepp által aránylag javul, de ez se add teljes megnyugvást.
Este is nehezen alszik el a drágám, 11-ig is fent vagyunk sokszor, és kettő tájt már meg is ébred enni, és utána van hogy óránként kell. Nehéz eset! Csak ringatva alszik el, meg cicin ha úgy van, meg babakocsiban, de azt csak kint használjuk.Ha nem ringatnám el akkor nem is aludna, csak sírna. De a ringatás ellen is tiltakozik sokszor, idő kell neki míg ellazul. Nem alszik a kiságyában! Velünk alszik a nagyágyban, vagyis velem, az én oldalamon. Olyan fáradt vagyok esténként, hogy így egyszerűbb az etetés. Úgymond csak kirakom a cicit, rátolom a gyereket, és így hamar vissza is szundítunk mindketten. Na ennyit most az alvásról! Vagyis még egy gondolat! Most úgy döntöttem átrakjuk a kiságyat az én ágyam mellé, hátha...legalábbis meg akarok próbálkozni a külön alvással! De még nem tudom, hogy és mint alakul, egyáltalán sikerül e!



 November 12-én voltunk Baba-Mama talin, a fórumos babákkal, és mamákkal talizunk. Velük megy a duma parti már terhességünk elejétől, nagyon jó kis csapat!:)


És íme egy kis videó is a kis csajról:


2011. október 3.

Az első 6 hét

4 hetes sorozat
Elérkezettnek látom az időt a frissülésre.:)
Immáron eltelt 6 hét, nagyon hosszú 6 hétnek érzem. Nem volt egyszerű, bevallom az őszintét, nem gondoltam hogy egy kisbaba ennyire lefoglalja az embert, mind testileg, mind lelkileg is. Főleg ha a mi kis Noéminkről van szó. Nagyon kézben levős baba, sokáig egy percig sem volt el lerakva ha ébren volt, és ez most sem javult még túl sokat, de fejlődünk. Has fájós is lett a lelkem, nagyon sokat szenvedett, pedig én aztán már szinte semmit nem ettem. Elsőnek Infacollal próbálkoztunk, ami nem jött be, ekkor jött a Gripe Water névre hallgató angol víz, na ettől mintha jobb lenne, de ez se 100%. Mondjuk lényegesen kevesebbet fáj már a pocika.
Aludni magától még nem aludt el sehol, ebben segítség kell neki, hol ringatás, hol cici, vagy hordozókendő. Egyébként meg üvölt. Eleinte háton altattuk, de ez átváltott hason alvásba, mert rájöttem, hogy akkor sokkal jobban alszik, és sokkal többet.
Fürdésnél viszont nagyon jó a helyzet, imádja, szinte már mosolyog ahogy locsolgatom a vízzel.:)
Az éjszakai alvásra sem tudok nagyon panaszkodni, bár volt pár kemény eset, de az kinél nincs. Szinte csak enni kell fel nagy szerencsénkre.
Védőnénik: Elsőnek augusztus 29-én látott minket itthon, ekkor voltunk 1 hetesek, persze minden rendben volt. Ezek után 3 hetesen kellett újra vinni. Ekkor voltunk ruhában 4 kilósak, centire pedig 53-at mértek. Ekkor megtörtént az ominózus füllukasztás is. Szegénykémet nagyon megviselte, nagyon-nagyon sírt. És utána még egész úton hazafelé is sírogatott. Nagyon sajnáltam!:( Következő látogatás már 1 hónaposan volt, szeptember 23-án. Súlyra 4200 gramm, és 56 cm. Szóval szépen növögetünk.
Doktornéni: Ő is kijött első alkalommal, augusztus 30-án. Megnézte a kis reflexeit, meg amit csak lehet. Ő is rendben találta Noémit. Szintén 1 hónaposan kellett újra vinni hozzá. Bár ezt megelőzően már voltunk nála, mert lett a Kicsim bal kezén a csuklójánál egy dudor, amit nem tudtunk mire vélni, valószínűleg a branül mentén jutott be egy kis baci, és attól volt, de szerencsére elmúlt. 1 hónaposan is tökéletesek voltak a reflexek, sőt a Doktornéni még azt is mondta, hogy nagyon meg van elégedve Noémivel!:D Megkaptuk ekkor a beutalókat is, fülvizsgálat, ortopédia, és ultrahang. Jó kis menet lesz.
Legközelebb 2 hónaposan kell menünk, akkor kapja meg a következő kötelező oltásokat is.Hát ezeket én nagyon nem várom, de ez senkit nem is érdekel.:)

3 hetesen
Fürcsi 5 hetesen
6 hetes lettem én

2011. szeptember 4.

És ami kimaradt!

Tényleg kihagytam néhány adatot a kis drágánkról!:)
Vári Noémi Szidónia született 2011. augusztus 22-én 3460 grammal, és 54 cm-el!
Bár van egy zárójelentés ahol 3510 gramm szerepel. Így csak találgatni tudunk.
Hétfőn született, csütörtökön jöttünk haza a kórházból ekkor 3330 gramm volt. Nagyon ügyes baba, rögtön ráérzett a szopizás örömeire, így szopizunk. Tejcsi is van bőven.
Jelenleg így egy hét után 300 grammot híztunk, úgyhogy szépen növögetünk ám.

2011. szeptember 3.

További képek azóta

Család lettünk



Hazaútra készen

Első szunya az ágyamban

De anyáéban jobb....:)


Első képeink

Az első percekben
Az inkubátor

Első találkozás apával

Első pillanatok együtt

A szülés

Minden egy pénteki nap estéjén kezdődött, 2011. augusztus 19-én. Erre a napra voltunk kiírva.
Estére furcsa folyásom lett, és vérzést is tapasztaltam, de csak minimálist. Felhívtuk a szülésznőmet, aki behívott, hogy megvizsgál. Mindent rendben talált, teljesen zárt méhszáj, gyors CTG, baba is rendben van. Hazafelé már a kocsiban jött két fájás, ami itthon sem múlt el, sőt egész este tartott, 10 percenként jött, nem aludtam semmit. Reggel felhívtuk újra a szülésznőt, aki mondta, hogy ez csak jósló fájás, pihenjek és ennyi, de ha nagyon akarom, menjek be, és újra megnéz. Bementünk. Még mindig zárt méhszáj, CTG, baba rendben.
Menjek haza, próbáljak pihenni, és nem ráizgulni. Ezzel semmi gond nem lett volna, de jóslóhoz képest ez nem múlt el egyszer sem, és tartotta a 10 perceket. Szóval nagyon szenvedtünk. Tartott ez még egész szombaton, szombat este. Már második este nem alszok. És tartott egész vasárnap is. Közben babuci olyan mozgásokat lejtett, amit talán soha pocakléte során. Nagyon szenvedhetett szegénykém is. Vasárnap már gyanús volt mért nem múlik ez az egész, vagy történjek akkor már valami. Felhívtam a dokimat, aki szintén nyugtatni próbált, hogy a vajúdás nem tart 10 óránál tovább, így ez tuti csak jósló, és pihenjek! Már megint ezt hallom, de kérdem én hogyan. Mindegy is, mondta, ha az megnyugtat, menjünk be, és Őt úgyis hívják, ha van valami. Na én úgy gondoltam, nem megyünk, engem még egyszer nem küldenek haza.
Na este jött a horror, nagyon fájt, valami iszonyú volt. Mondta a szülésznőm is, hogy a rendes fájás az már olyan hogy sírni akarsz, na ez így történt, nagyon kész volta, de kibírtam reggelig, ülve a fotelban, fájások közt próbáltam Mert ugyebár csak akkor lehet a kórházba menni. Mondom, nem tudom, nem mértem, ekkor néztük egy darabig, és 5 percesek voltak, mint kiderült. Akármi is lesz, ha hazaküldenek, ha nem menjünk be. Persze Ő biztos volt benne hogy hazajövünk. Kocsiban nagyon szenvedtem, figyelemelterelés képen számoltam a kocsikat, fákat, oszlopokat, és mindenfélét mondtam, ami csak eszembe jutott. Elég vicces lehettem kívülről!
Na beértünk, szülésznőm bent volt, megvizsgál, 8 ujjnyi tágulás, méhszáj majdnem eltűnve.
Na itt jött a durva dolog, amit Ő még nem mondott, csak később tudtuk meg. Na mindjárt rátérek. Rögtön hívta a dokimat, aki 10-20 perc alatt bent is volt. Közben szoba elfoglalva, átöltöztem, ctg-re raktak. Ami oldalt fekve nem mutatott túl jó dolgokat a babánál. Bejött a dokim kézzel burkot repesztett. Éreztem a meleg vizet a lábam közt folyni. Na párommal próbáltunk valamit viccelődni, erre a szülésznő, ne nevessenek, valami nem stimmel a babánál. Na hulla csönd lett, és kész voltunk. Na ekkor a doki mondja, hogy a baba belekakilt a vízbe, de nem lesz baj. De valami mégse jó!!!!!!
Hívtak gyerekorvost, nekem infúziót kötöttek be, vagy valamit, ami segít gyorsan szülni.
Na mire észbe kaptam vagy 3 doki, és 3 nővér állt körül, hogy gyorsan megszüljük a picit, nagyon gyorsan. Hasamat nyomták, lábamat feszítették, dokim még vákuumot is használt, párom is velem volt, és hajrá!!
Reggel 7 órakor értünk a kórházba, és nem is tudom hány fájás alatt, talán 4, megszületett Noémi 8 óra 19 perckor! Kegyetlen egy óra volt! Rögtön el is vitték, rendbe rakták, leszívták a trutyis vizet a torkából, meg ahonnan csak kell. Behozták, kapott egy puszit, fél percre még a pocimon is volt, volt pár fotó, és rögtön vitték megfigyelni, hogy lett e baja. Majd egy napot volt inkubátorban, két adag infúziót kapott, oxigént, mert a légzése se volt oké. Vért is vettek, de szerencsére jó lett az eredmény, ha nem lett volna jó, akkor antibiotikumot kellett volna kapnia, ha még rosszabb, akkor elszállítják, de szerencsénkre, erre nem került sor. Erős kis harcos a lelkem, és a tüdejébe nem ment a vízből! Apgar így 6/9!

2011. augusztus 19.

40...

Hát betöltöttük a 40dik hetünket is, és szülésnek egyenlőre se híre se hamva!:(
Voltunk azóta hétfőn szintén egy CTG-én, ahol minden rendben volt, baba jól van. Ha ma nem indul meg valami, holnap vagyis szombat reggel kell mennünk megint, és a többit majd meglátjuk.
Múlt vasárnap voltak jósló fájásaim, de elmúltak, és azóta vissza se jöttek, nem volt túl kellemes. És szintén vasárnap óta hagyogatom el a nyákdugóm darabjait, tehát valami megindult, de hogy szülés mikor lesz belőle senki nem tudja. Csak a bébike a pocakban!:)) De mi már nagyon várjuk.
A tegnapi megérzésem azt sugallja, hogy hétfő lesz a mi napunk, de ez nem tudom honnan jött, kíváncsi leszek!

2011. augusztus 11.

Még egy CTG

Ma megint megvolt egy CTG! Lehet valami készülődik, nem tudom! Szülésznő is annyit mondott ebből semmit nem lehet előre tudni, pedig olyan jó lenne!:))
Hétfőn megyünk újra!

Ráadásul holnap megkezdem az utolsó hetemet is, áhhhhh.....

2011. augusztus 7.

Utolsó Uh

Kedden szintén megvolt egy CTG, persze semmi extra, szülésznő nagyon kedvesnek tűnik, már most szeretem.:)
Csütörtökön pedig voltunk még utoljára a Doktor bácsinál, ott sem volt semmi változás, szerintem ez a baba megvárja az idejét, ha nem többet is. Szép nagyra nőtt már egyébként 3020 grammra saccolta jelenleg, de nem tuti mert a feje már nagyon lent van, így a mérés nem pontos. És még van kettő hét, mi lesz itt! :D
Doktor bácsit már valószínű csak szüléskor látjuk viszont. Addig meg marad a kórház, és a szülésznő, doki is mondta hogy innentől már Ő intéz mindent. 38-dik hét, nem semmi, kicsit a természetemből adódóan kezdek türelmetlen lenni, és jó lenne már ha kint lenne. Máskor meg pont így jó, hogy még egybe vagyunk.:)))
De nehéz már a pocak, főleg alvásnál, még jó hogy van kismami párnám azzal valamivel kényelmesebb a dlog, szerintem a kórházba is jön velem!

2011. július 28.

Mostmár készülődök...

Készül a szekrény
Holnaptól már 37 hetesek leszünk, áhhh már csak 3 hét.
És íme belepakolva...
Vettünk a gyerekszobába szekrényt, apa csinálgatta az elmúlt két napban, így már van hová pakolni. Ma neki is álltam végre a vasalásnak, meg is vagyok vele, jól el is fáradtam! Nagyából minden a helyére került így, a ruhák legalábbis. Kiságy is előkészítve.
Kissé jobban összeszedtem a kórházi cuccokat is, hogy ne hirtelen kelljen. Hát mit ne mondjak az sem egy egyszerű eset. Hogy mennyi mindent kell vinni, mintha az ember egy hétre utazna el!:)
De meg vagyok elégedve magammal, és már nem aggódom ha hirtelen kell menni. Kezd izgalmassá válni a dolog.:D
Íme a kórházi cucc
Tegnap megvolt a második CTG (CTG1, CTG2)! Jó volt, vagy 50percig voltam a gépen, persze, hogy a lányka bealudta, így megint megsokkolták kicsit, hogy mozgásra bírják, utána már nem is volt gond, mozgott rendesen. A múlthetihez képest most már kicsit több volt a méhtevékenységem is, remélem ez jót jelent! Bár én nem értek hozzá. Doktor bácsi is megvizsgált, Streptococcus szűrés is negatív. Csak kézzel vizsgált, de azt mondta sokat nőtt a baba. Jövőhéten mondjuk úgyis megtudjuk mert pénteken szándékozom hozzá menni ultrahangra. Kedden lesz újabb CTG! 
Hétvégén keresztlányainkat is meglátogattuk, hát mit ne mondjak egyik szebb mint a másik!
Heni
Viki