2012. július 15.

Csak úgy, egy kis helyzetjelentés

Mostani helyzet nálunk! Noémi alvása az elmúlt egy hétben helyrejött, végre újra átalussza az éjszakákat. Nagyon jön a hatodik foga, már az ínye is fel van repedve, rág mindet ezerrel, és nem két napja nem hajlandó megenni az ebédre szánt főzeléket. Aminek nem nagyon örülök, de ez van jelenleg. Remélem csak a foga miatt van, és nem azért mert kezd finnyáskodni. Szó szerint köpi ki, és még fújja is szét, hogy mindenhová jusson belőle. Alakul ám a kis akarata, ha elveszel valamit tőle sírva fakad, ha nem úgy van valami ahogy Ő szeretné sír, de szerencsére könnyen megnyugtatható, és elterelhető a figyelme, így nem sűrűn történik balhé. Nagyon ügyesen ácsorog, néha már egy egy pillanatra megfeledkezik magáról, és elengedi a kapaszkodót, és megáll magától. Bútorok mentén már nagyon gyorsan közlekedik, mászás közben meg szinte fut, már ha lehet olyat négykézláb csinálni.:)
Egyre többet dumál érthetetlen szavakat, de volt már egy egy utánzó szó is, kop-kop, hóruk, ezerrel megy most a mama is. És a legújabb a tuka, ami szerintem a kutya, de lehet tévedek. Ezek mellett rengeteg szót mond, de azt csak a maga nyelvén.
ezt a nagy meleget nehezen viseltük, jó most ez az enyhülés. Noémi is nagyon izzadt, éjszaki is nehéz volt úgy aludnia, akkor amiatt keltünk.
És akkor íme pár napokban készült fénykép:


Az új sapim

Vagányan

Lopott éjszaki pillanat

Már így is alszom éjszaka

Baba-Mama Tali

Voltunk Baba-Mama Talin ami nagyon nagyon jó volt, köszi érte csajok! Főleg Krisztának aki szállítmányozott minket!:)


Lilien és Noémi


Kristóf akivel egy napon születtem




Első Strandolás

Első Strandolós élménye Noéminek a Gyömrő Tófürdőn történt! Végül már nagyon élvezte ám. Elsőnek sírt a víztől, így az ölemben ücsörgött, és csak a kis tappancsa ért a vízbe, de ügyesen mindig egy kicsit beljebb, és beljebb mentünk, így észre sem vette, hogy már derékig vizes. Utána Apával megpróbáltuk az úszógumit is, és siker volt!:)




A széttrancsírozott kakaóscsiga esete...

Nem fűznék hozzá sokat, csak annyit, hogy apa elől hagyott egy kakaós csigát amit Noémi szerencsésen megtalált, és neki is állt falatozni!:))) Hogy egyem meg a kis húsát neki!:)



2012. június 26.

Egy új fog

Mára már kint is van a kis hegye az új ötödik fogacskának. Jobb szélső metsző!:)
Jelenleg jól alszik a lány kúp nélkül is. Kíváncsi vagyok a másik mikorra bújik ki neki. Egyenlőre jól van, nem nyűgös, és semmi extra tünet.

2012. június 25.

10 hónapos

Nagyon szalad az idő! Már 10 hónapos a mi kislányunk.:)
Jelenlegi súlya 8450 gramm, és 75 centi. Sajnos súlyban nem hízott ebben a hónapban szinte semmi, viszont kemény 1 centit azért nőtt. Sebaj majd most belehúzunk. Eszik rendesen, meg melegek is voltak úgyhogy nem igazán aggaszt.
Hihetetlen hogy lassan itt az első szülinap. Tervek már vannak, együtt akarjuk tartani a keresztelővel, mert az sajnálatunkra eddig még nem jött össze.



Itt pedig elaludt altatás előtt fél órával:)

2012. június 19.

Aranyos

Noéminek van egy érdekes szokása az Apukájával, nem is tudjuk mire vélni miért csinálja, csak az az egy a tuti, hogy nagyon aranyos. Szóval mikor Apa így széttárja a kezét, és úgy csinál jó hangosan mintha ásítana, Noémi egyből hozzábújik, itt ezen a kis videón látszik is. Meg ahogy kiabál...oltári!:)))


2012. június 17.

Az első parti

2012. Június 16-án megvolt Noémi első grillpartija is, ahol nagyon jól érezte magát, és persze mi is!:) Itt kedvére mászkálhatott, hiszen már egy napja gyakorolja a mászás műveletet. Annyira aranyos, és ügyes ahogy mászik.


Anya fotózott

2012. június 14.

Egy kis kitérő!

Most egy kis jelen, mert ez most nagyon lázban tart! Hónapok óta tervezem hogy kakaós csigát készítsek, és végre eljött a pillanat. Nagyon jól is sikerült, és finooom! A receptet innen vettem



2012. június 10.

Itatópohár

Viszont jó hír, hogy nap közben már csak itatópohárban iszik, idáig teákat kapot, de mostmár vízet adok neki, és az ellen sincs kifogása.
Úgy nagy általánosságban semmi ellen nincs kifogása, bármit adhatok neki enni, inni.
Nincs köpködés, fintorgás csak elégedett evés, ivás!:))
Szóval ezen a téren már nagyon jók vagyunk.

2012. június 6.

Folytatódik

Sajnos a rossz éjszakák követték egymást, semmi nem volt jó! Volt üvöltős este, volt könnyen visszaalvós este, volt félóránként felkelős este is. De végigaludt este nem volt.
aztán jöttek a próbálkozások hogy újra aludjon. Volt minden, több kaja, Jó éjt tejpép, fájdalomcsillapító, de semmi nem vált be. Aztán jött a megváltás a Viburcol homeopátiás kúp, úgy harmadik napon amikor már adtam neki sorozatban elkezdett újra aludni, azóta adom neki lefekvés előtt. Direkt kipróbáltam egy estét amikor nem adtam neki, és akkor kétszer felkelt, szóval szerintem ez használ. Majd időnként egy egy napon kipróbálom, hogy nem kap, és meglátjuk, hogy alszik. De különben tuti, hogy a foga jön, csak lenne már kint!

2012. június 2.

Nyaraltunk egy kicsit

Mamáéknak van egy nyaralójuk Tápiószentmártonban. Nagyon klassz hely! Oda mentünk le 3 napot május 30-tól június 1-ig. Barátokat is hívtunk. Jól sikerült 3 nap volt. Sajna az idő nem volt az a rekkenő meleg, de sebaj. Első két nap még elég jó is volt, fiúk strandoltak is, mi lányok ezt most kihagytuk. Noémi is jól érezte magát, és este is elég tűrhetően aludt, megébredt ugyan, de nem volt vészes. Aztán a harmadik nap már jött az eső, és a rossz idő, így délután haza is indultunk.
Hoztam pár képet:





2012. május 29.

Csak egy kép

Csak mert nagyon aranyos

2012. május 26.

Rossz éjszaka

2012 Május 26:
Rossz éjszakánk volt, pedig Noémivel nem szokott már ilyen lenni! Kb fél 9-től reggel 6-ig alszik!
De most nem, és ki akarom nyomozni mi lehetett a baj, ezért titeket is megkérdezlek!
Szerintem fájt a hasa éjjel, visítva üvöltött, nagyon nagyon sírt, és a kezemben is csak akkor nyugodott meg, ha álltam!:((
Új kajákkal próbálkoztunk a napokban, és tegnap előtt éjjel is megébredt egyet este, de akkor vissza tudtam altatni hamar. Most felébredt éjfélkor, és fél kettőig szenvedtünk, végül adtam neki fájdalomcsillapítót, mert nem tudtam mi baja, na nagy nehezen elaludt mellettem, de egy óra múlva újra kezdődött. Nagyon rossz volt.
Szóval új dolog, két napja kap joghurtot. Babajoghurt Humana őszibarackos. Fájhat ettől egy babapoci?
Pár napja kap minden nap egy kis kukipufit, imádja, nem hiszem, hogy ez lenne a gond, de ez is újdonság.
És szerintem a főbűnös a spenót, mert nem simát adtam neki, hanem az Iglónak van ilyen fagyasztott spenótja, ami kissé ízsített. Sajna nem volt más itthon, és gondoltam kipróbálom, és nem direktbe kapta hanem sok rizzsel, és húsival, ebből kb csak két-vagy három kanállal raktam bele.
Ki akarom szűrni mi lehetett a bibi, mert a joghurtot szeretnék adni neki, most kezdtük el az ilyen jelegű tejtermékek bevezetését, már van itthon túró is, meg a sajtot is el akarom kezdeni.
Kuki meg egy jó kis rágcsa időnként ha nyűg van leköti kicsit.
Megébredés szempontjából pedig érdekes mert tegnap előtt nem kapott spenótot, mégis megébredt, bár igaz, hogy vissza is aludt hamar.
Lehet a foga is ludas abban mondjuk.


2012. május 23.

Mozgásban

2012.Május 23:
Noémi nagyon ügyin ácsorog! Már Ő is próbált egyszer oldalra lépegetni, de csak azért mert el akart érni valamit, meg fel akar mászni az ágyra ha van ott valami. Ilyenkor olyan ügyin emelgeti a lábát.
Viszont ettől függetlenül még mindig a kúszás a favorit, nem mászik, csak max egy-két lépésnyit. Viszont nagyon sokat van már négykézláb, de ha menni kell valahová akkor ledobja magát kúszásba!

2012. május 22.

9 hónap bent 9 hónap kint

Boldog 9-dik hófordulót a kis Drágánknak! 8400 gramm, és 74 centi cukiság!



2012. május 21.

Májusban

Hónap végén megyünk le Tápiószentmártonba a nyaralóba! Reméljük jó idő lesz, és tudunk már strandra is menni. Nagyban készülődök már, vettem a Manónak naptejet, és úszópelust is.
Május 3-án:
Noémi két napja feltérdelget, nem tudom mi lesz ebből?! Kúszás megvan, mászás még nincs, csak négykézlábazás, és most ez a térdelés valamibe felkapaszkodva. Bár túl sűrűn még nem csinálja!
Kibújt a másik felső fogacskánk is, a bal felső! Ez is megvan, aránylag jól viselte, aludt is este meg minden. Viszont amióta beütött meleg nagyon rosszul alszik éjszaka. Többször is kel, forgolódik. Talán melege van, nem tudom. Nálunk nagyon meleg van az emeleten van 27 fok is. Nem tudom a meleg teszi e, vagy netalántán újabb fogacska van úton? Mit gondoltok? Mert Ő jó alvó, nem szokott már kelni! Amíg a foga jött addig is aludt, kb egy hétig evett csak kevesebbet, de már az is visszaállt!
Másik furi dolog, aminek szintén nem tudom van e köze a rossz alváshoz az pedig az, hogy szörcsög! Nem tudom mivel csinálja, az orrát már sz*rá szívtuk, de semmi nem jön, tegnap óta csinálja. És ma már köhög is, de az orrából semmi nem jön. És nem folytonos, csak időnként hallom, elég ritkán. Lehet a torkával csinálja? Vmi lepedékre tippelek.
Ja és egy horror lett az altatás, mert folyton felül ha lerakom az ágyba, és nem alszik el. Visszafektetem, és erre újra felül, és ezt játsszuk!:)

Két este óta egy ujjatlan bodyban alszik csak, de ettől meg úgy fossok. Mivel nehezen alszik el jelenleg, és össze- vissza ficeg, meg forog takaró meg nincs rajta. Vagy ha rárakom kicsit a lábára 5 perc múlva már lent van.
 Másik téma nállam mostnság a cipő kérdés! ez minden anyukánál előjön, nem is egyszerű a kérdés.
Jelenleg a puha talpúak felé húzok, és tuti ki is próbáljuk majd, ha itt az ideje.
Május 14:
Noémi nálunk már nagyon térdel ahol csak lehet, mászást még nem produkált, csak kúszik! Kúszik, ül, és térdel, és áll négykézláb is, de mászás még nincs belőle! És a legújabb, ma reggel, csak pár másodpercre, de felállt a kiságyban! Azóta nem is csinálta többet! Aztán később kicsivel ez is beindult, és ahol lehet kapaszkodni feláll a leányzó!:)





2012. április 24.

Áprilisi státuszvizsgálat

Noémi a védőnőknél nagyon nagy sírást rendezett, kézben jól elvolt, de amint mérlegre raktam  üvöltés, hosszmérésnél üvöltés, doktornőnél üvöltés, akármit akart vele csinálni. Nekünk ilyenkor meghallgatja a szívét, tüdejét, megnézi a torkát, és a fogacskákat is. Na egy nagy ordítás volt az egész, és utána már kézben is sírt. Alig tudtam felöltöztetni kint, mert ahogy leraktam üvölteni kezdett. :(((
Olyan rossz volt.:(
Valószínű hogy a  kórházi élmény miatt, mert az még friss nála. Ott lefogták a röntgennél, a szemészeten. Ezeknél természetesen sírt ott is, de az más.
És este azt vettem észre, hogy szintén meg akartam mérni, de amint ráraktam üvöltött, megnyugtattam leraktam a pelenkázóra amiről leesett, és szinte remegett szegényem!:(
Remélem elfelejti hamar!

2012. április 23.

Gagyog

2012. Április 23:
Noéminek is be nem áll a szája! Pont ma kezdte Ő is hogy DO-DO-DO, és ilyen eszméletlen cuki hangon mondja.
Dédiék a Dédit tanítgatják neki, és már mond is valami D betűs valamit! Olyan ari. Meg este mondtam neki hogy csörgő, jó sokszor, és kaptam is vissza valami Ő-Ő-s szót, talán győgyő, vagy valami ilyesmi. Meg nálunk is van nyenyee, enyűűű (ezt szoktam anyunak venni), bababa, vavava, tetete. De nagyon sok érthetetlen szava van már, és egyre több ahogy hallgatom. Játék közben produkálja nagyon magát.

2012. április 22.

Az első Névnap

Nagyon Boldog Névnapot kicsi Noémi!!!!
És egyben nagyon boldog 8 hófordulót is! Jelenleg 7900 gramm, és 74 centi a Nagylány!

2012. április 21.

A baleset

Szörnyű éjszakánk volt április 19-én!:(
Noémi leesett a fürdőben az asztalról amint vetkőztetni, és öltöztetni szoktam! Szerencsére nem direktbe a kőre esett hanem egy szőnyegre, bár az elég vékony volt! Mindez este 8-kor történ! Rögtön hívtuk a gyerekorvost, hogy mit figyeljünk nála. Szerencsére eszméletvesztés nem volt, rögtön felsírt, meg is nyugodott, de szinte egyből levert lett. Míg Apa nyomozta mi az ügyeletes kórház, addig hányt is egyet. Lényeg hogy a Sote 1-re kellett menni, bent is tartottak protokoll szerint megfigyelésen. Este 10-kor már vigyori volt. Volt röntgen, neurológiai vizsgálat, és szemvizsgálat is, de szerencsénkre minden negatív lett.
Nagyon jó baba volt bent, nem sírt, sőt tök jól érezte magát, ez anyáról már nem mondható el( ey egész éjszaka egy kényelmetlen széken). Dokik, nővérek imádták, volt aki haza is vitte volna!:)
A lényeg hogy már itthon vagyunk, és minden jól alakult!

2012. április 16.

Áprilisi történések

Megvettük Noémi gyerekülést, bár még várnunk kell mire használhatjuk, de úgy látom neki tetszik.
A harmadik fogacskánk is áttört április 13-án! szerencsére jól viseli a dolgot. a másik kettőnél is aludt éjjel, és most is! Reméljük ez így is marad!:) Aztán 3-4 nap múlva már hallgatjuk is a fogcsikorgatást, hát meg kell mondjam nem tartozik a kedvenc hangjaim közé. Mondhatni szörnyű.
És még ugyan az nap kétszer rövid időre négykézlábra is állt a lányka.
Aztán 15-én úgy döntött ülni igenis jó dolog, és onnantól már magától is gyakorolja.
Első felüléseim egyike



2012. április 10.

Az első Húsvét, és egyéb képek




Darabokban végezte a nyuszi pár pillanat alatt!:)

2012. április 4.

Anya szülinapja!

Nagyon Boldog 30-dik szülinapot Anyának!
A torta
Anyával a szülinapján!

2012. március 31.

Márciusi képek

Első nőnapi virágom
Unokatesómmal Vikivel


Már iszok egyedül

Csak most kezdtem kúszni, 
de a DVD-k már megvannak:)

Reggeli lustizás